A HVG tudósítója több forrásból is úgy értesült: korábban személyesen az Európai Bizottság néppárti elnöke, Ursula von der Leyen akadályozta meg, hogy az uniós intézmény jogi útra terelje a magyar kormányt illető kritikákat, noha a jogászok már mindent előkészítettek. Hogy a néppárti frakció márciusi elhagyása után megváltozott a széljárás a Fidesz számára, azt már június elején érezni lehetett, amikor a Bizottság egy nap alatt kilenc kötelezettségszegési eljárásról döntött. Öt év után először léptek föl például a magyar médiapiac védelmében, eljárást indítva a Médiatanács „aránytalan és átláthatatlan” döntésével szemben, amely megfosztotta frekvenciájától a Klubrádiót.
HVG